Tudom, hogy eleinte minden rendben volt. Szinte tökéletes volt. Megingathatatlanul mellette álltam, amellett akit mindennél jobban szeretek. Szerelmes voltam, vak, hiszékeny. B mindent megtett értem.  Mi változott? Én sem tudtam.. Azt hittem ez így tényleg a lehető legjobb. Egészen addig míg Ő be nem bizonyította, hogy ez más csak egy megszokott, monoton “akármi”. Ott ült a dobok mögött, és mosolygott rám. Önfeledt volt és vidámság sugárzott mindenéből. Éreztem, ahogy mosolyog! Én őt néztem, s ő engem. Túlságosan előre ugrottam.. és mégis nagyon az elejére.

B volt a mindenem. Előtte talán egyszer voltam szerelmes, és akkor sem éreztem ennyire a szerelmet. Jók voltunk együtt. Mi is veszekedtünk, de egy huncut mosoly, csók, majd csókcsata, később pedig az a fantasztikus szex feledtette az egész vitát. Ő volt az első, akivel lefeküdtem. Ő volt az egyetlen biztos pont, az elengedhetetlen “boldogság”. Sokat bántottuk egymást, de nagyon szerettünk. Rengeteget sírtam… aztán már a könnyek is elapadtak. Talán egyszerűen csak kihűlt. Ha nem is teljesen, az a kis szeretetszikra már kevés volt ahhoz az őrült nagy szenvedélyhez, mint ami az elején volt. És ez fájt nekem…

És ekkor jött ő, F. Nem kellett sok, azonnal felnyitotta a szemem, hogy valami elromlott. Ott ültünk, két fiatal meg nem értett bolond, akik bámulják egymást és fogkrémreklám vigyort villogtatnak. Akkor és ott beleszerettem. Próbáltam elhessegetni az érzést, hiszen nem szabad,  volt valakim, és nem gondolhatok ilyesmire. Pedig később már bántam, hogy miért nem maradtam inkább a gondolkodásnál…

Eltelt az este, maradtunk takarítani, közben bolondoztunk a barátaimmal, akiket ő is ismert. Táncoltunk, élvezetet csempésztünk a munkába. Mikor már nem akadt dolgom és szemlátomást neki sem, leült mellém a padlóra és a zenéről kezdtünk el beszélgetni. 3 órán keresztül csak ez volt a téma, és fájt is volna ha abbahagyjuk. De B-vel indulnunk kellett. F segített felcipelni még pár holmit, aztán megkérdezte a nevem. Úgy tűnt örül nekem, és nem csak sablonosan mondja.  Aztán elköszöntünk egymástól. B egyből látta mi a helyzet. Őszintén szólva elég nyilvánvaló volt, de egyenlőre még nem szólt, nem kérdezett semmit. Így telt az a csodás nap, amikor megismerkedtem vele. Tudtam, hogy ő más, igazi “rosszfiú” volt. Tetszett… nagyon! Akkor még nem tudtam meddig bonyolódik az ismerkedés, és nem tudtam, hogy elveszítem azt akit mindennél és mindenkinél jobban szerettem. Mert a végére bizony, összetörtem.